Avasi Borangolás 2017 – Bükki Borászok mini-interjúsorozat

Az Avasi Borangolásra hangolódva megkerestem néhány bükki borászt a rendezvénnyel kapcsolatban. Mindenkinek ugyanazt a három kérdést tettem fel, a válaszok alapján egy sorozatot indítok itt a honlapon.
Az interjúsorozat első darabjában Nagy Zsolt bortermelő (Nagy-Szögedi Pince) válaszol.

Mit jelent az Ön számára az Avasi Borangolás rendezvény?
A Borangolás hétvégéjén benépesedik az Avas és a több ezer látogató vidámságot, felhőtlen jókedvet csempész a hegyoldalba. Egy borkedvelő számára nem is tudok jobbat elképzelni, mint kezünkben egy pohár borral sétálgatni a közel 1000 pincét számláló romantikus környezetben. A bortermelők szempontjából ez egy kiváló alkalom arra, hogy kötetlenül beszélgessünk fogyasztóinkkal, első kézből ismerjük meg véleményüket, majd a levezető rendezvényeken együtt szórakozhassunk velük mi is.

Tapasztalatai alapján milyen hatása van a rendezvénynek a Bükki Borvidék ismertségére helyi illetve országos szinten?
Volt szerencsém az eddigi alkalmak mindegyikén valamilyen formában részt venni és ezek alapján elmondhatom, hogy a szervezők kitartó és áldozatos munkájának köszönhetően a rendezvény mára országos hírnévnek örvend, ezáltal pedig egyik legjobb promótálója a Bükki Borvidéknek is. Természetesen az országos hírnév erősítéséhez egy jó alapra van szükség, ezért legalább ennyire fontosnak tartom, hogy a helyi fogyasztók is ismerjék borainkat, tudják, hogy hol találhatnak meg minket. A magam részéről ebben látok jelentős előrelépést az első rendezvény óta.
A Borangoláshoz évek óta szorosan kapcsolódik a péntekenként megrendezett “Vivat Bükki Bor” program is, mely idén a Bükki Borvidéki Borversennyel karöltve várja az érdeklődőket.

Atyafi
Fotó: Mezővári Attila Forrás: https://www.facebook.com/Nagy-Sz%C3%B6gedi-Pince-578105238870099/

Milyen tételeket kóstolhatnak Önnél a vendégek?
Minden évben új évjáratú borokat mutatok be a nagyközönségnek, így a 2016-os évjáratból a zenit és a rozé boraimat fröccsözéshez, beszélgetéshez kínálom, míg szintén ennek az évnek a termése a zengő, mely részben barrique hordóban erjedt, és érlelődött. 2015-ből egy kékfrankost és a pincénk első palackos borát, az Atyafit – mely egy kékfrankos-zweigelt házasítás – kóstolhatják meg az érdeklődők.

Egy hozzászólás “Avasi Borangolás 2017 – Bükki Borászok mini-interjúsorozat” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.